A pásztor és a nyáj
Szerző: török ildikó
Pont ma, ahogy a Bibliámat olvastam, kezembe akadt egy ige, a Ján. 10,4: „És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.”. Ugyanakkor, mikor folytattam a szakaszt, a 27. vers is megfogott: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem”. Arra gondoltam: milyen érdekes ez a kölcsönösség! Mi, Jézus Juhaiként ismerjük – ismernünk kell – az Ő hangját, és Jézus is kölcsönösen ismer minket. Nem csodálatos? Mi, akiket a régi önmagunk folyamatosan támad, akiket az ördög folyton be akar mocskolni Előtte, ismertek vagyunk a mi mennyei Atyánknál! Olyan fantasztikus, hogy Ő úgy ismer minket, mint ahogy még mi sem ismerjük saját magunkat és úgy szeret bennünket, ahogy senki más! Gondoljunk csak bele: az csak árnyéka az Ő szeretetének, ahogy egy szerelmes rajongva gondol a kedvesére, vagy, ahogy egy anya szereti és óvja a gyermekét! Ugyanakkor micsoda kiváltság és felelősség is ez a két vers egyszerre: kiváltság, hiszen nem a törvények betartása, vagy be nem tartása miatt fogunk a mennybe vagy a pokolba kerülni (lásd pl. még a Ján 5. 39-40), de felelősség is. Hiszen mi, ha Ő a pásztorunk, akkor csak Őt vagyunk kötelesek követni. Ő a mi ajtónk, nem mehetünk be a mennybe a jótettek árán, az olyan, mintha a falnak mennénk, hiszen nem az ajtót választottuk. Ne birkák, bárányok legyünk! Áldom az Úr nevét, amiért olyan kegyelmes velünk, hogy csak annyit kér az örök életért, hogy szeressük Őt és higgyünk Benne!
most eszembe jutott egy dicséret ami kb így szól ,: kinek szívében lakik az Úr már nem élhet ugyanúgy, és ez valóban igaz , mert már nem vagyunk ugyan azok mint megtérésünk előtt hiszem Ő lakik a szívünkbe: Ő az életünk Ura! ő az életét adta értünk , és most már mondhatóm hogy:
Galátzia levél:2:20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
most eszembe jutott egy dicséret ami kb így szól ,: kinek szívében lakik az Úr már nem élhet ugyanúgy, és ez valóban igaz , mert már nem vagyunk ugyan azok mint megtérésünk előtt hiszem Ő lakik a szívünkbe: Ő az életünk Ura! ő az életét adta értünk , és most már mondhatóm hogy:
Galátzia levél:2:20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu