A TÓRA – A SZÓBELI TÓRÁRÓL
Posted on 2015. március 25. szerda by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
A TÓRA – A SZÓBELI TÓRÁRÓL
Vizsgáljuk meg, hogy tényleg volt-e szóbeli Tóra. A legjobb forrás maga a Szentírás. Nézzük meg az írott Tanachot, vajon tesz-e említést ilyesmiről.
„Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, és felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izrael tizenkét nemzetsége szerint.” (II. Móz 24,3-4)
Az Írások szerint tehát Mózes az Úr minden beszédét felírta. Semmilyen utalás nincs arra, hogy ezen felül még elhangzott volna valami. Vessünk egy pillantást Mózes életének későbbi részére: hátha akkor történt valami.
„És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izraellel. És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel; kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.” (II Móz 34, 27-28)
Isten tehát azt mondja Mózesnek, hogy azok alapján kötött szövetséget Izraellel, amik le vannak írva. Tehát nincs szóbeli Tóra, szóbeli törvény alapján megkötött szövetség. Szeretném most idézni, amit Rasi, a Talmud leghíresebb magyarázója mondott ezzel az igeszakasszal kapcsolatban:„Azt jelenti ez a rész, hogy Mózesnek le kellett írnia a Törvénynek ezeket a részeit, de nem kellett leírnia a szóbeli Tórát.” Tegyük fel, hogy Mózes élete végéig várt, hogy a szóbeli Törvényről említést tegyen.
„És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a te jódra. Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, amiképen öröme volt a te atyáidban. Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, amelyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled.” (5Móz 30, 9-10)
„Mikor pedig teljesen és mind végig beírta Mózes e törvény igéit könyvbe: parancsola Mózes a lévitáknak, akik hordozzák vala az Úr szövetségének ládáját, mondván: Vegyétek e törvénykönyvet, és tegyétek ezt az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához, és legyen ott ellened bizonyságul.” (5Móz 31,24-26)
Ebben a szakaszban sincs utalás a szóbeli Tórára. Ha lett is volna ilyen, az nem volt kötelező érvényű a nép számára. Tegyük fel, hogy Mózesnek tudomása volt a szóbeli Tóráról, és ezt nem mondta el senkinek, csak Józsuénak.
„Azután pedig felolvasta a törvénynek minden igéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, amint meg van írva a törvény könyvében. Nem volt egy ige sem azok közül, amelyeket Mózes parancsolt vala, a melyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izraelnek egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények előtt is, akik járnak vala közöttök.” (Jozs 8, 34-35)
“Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre.” (Józs 23,6)
Maga a Tóra tehát arról tanúskodik, hogy az írott Törvénynek kell engedelmeskedni. A Tóra egyedüli jelentőségét hangsúlyozza annak története is, amikor Józsiás, 700 évvel Mózes és Józsué után, olyan időkben, amikor Izrael fiai bűnökben és bálványimádásban éltek, rábukkan a Törvénykönyvre. A 2Kir 22,8-13-ban olvassuk azt, hogyan találják meg a tekercseket a Templom helyreállítása közben.
„És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia odaadta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt. És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, amely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe. És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván; egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt. Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit. És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván: Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedt ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk.
Eddig hiányzott a törvénykönyv, amit aztán megtaláltak és felolvastak a királynak. A király úgy látta, Isten haragszik rájuk, mert nem engedelmeskedtek a könyv beszédeinek. Ha lett volna szóbeli Tóra, akkor nem követtek volna el bűnöket.
A leírás így folytatódik a királyok könyvében:
„És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának – aki Harhásnak a ruhák őrizőjének fia volt – feleségéhez, aki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele. És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izrael Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, aki titeket hozzám küldött, ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, amelyet olvasott a Júda királya.”
Mindez ellentmond a korábban idézett talmudi részletnek, miszerint nem kell a prófétához menni, hogy megértsék, mi az Úr akarata. Ebben a részben azonban azt olvassuk, hogy a prófétához mentek ahhoz, hogy megtudják, mi az Írásnak az értelme. Újra szembekerül tehát a Talmud és az Írások.
Ekkor már i.e. 450 körül járunk, a Nagytanács időszakában. A Talmud egy része visszanyúlik Ezsdrás időszakába.
Figyeljük meg, hogyan vet minderre további fényt a Nehémiás 8, 1-9.
„Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izrael fiai az ő városaikban lakozának; felgyüle az egész nép egyenlőképen a piaczra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izraelnek. Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt valának férfiak és asszonyok és mindazok, akik azt értelemmel hallgathatták, a hetedik hónap első napján. És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, akik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt. Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen czélra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felől pedig: Pedája, Misael, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám. És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat leborulának az Úr előtt arczczal a földre. Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala. Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.”
Tehát újra Isten írott szavát olvasták fel a népnek, akik erre sírtak az Úr előtt, mert meglátták, milyen messzire kerültek el Tőle. Nagyon érdekes mozzanat ebben a leírásban az, hogy a léviták magyarázták a törvényt a népnek; olvasták és utána világossá tették az elhangzottakat.
Azt mondhatná valaki, hogy itt bukkant fel először a szóbeli Tóra, de úgy gondolom, hogy itt egy más jelenség található. Ezek az emberek Babilonból tértek vissza, és arám nyelven beszéltek, a Tórát azonban héber nyelven írták. A léviták egyszerűen tolmácsoltak, lefordították az elhangzottakat nekik.
A szóbeli Tóra körüli vitát azzal összegezném, hogy létezik is, meg nem is. Nincs Istentől bizonyos kiválasztottaknak átadott szóbeli Tóra, amely isteni tekintély mellett betartandó, de vannak szóban továbbadott hagyományok.
A nemzedékről nemzedékre átadott hagyományok segítenek a mai zsidóságnak, hogy a tradíciókat hogyan tartsák meg. A hagyomány csak irányt mutat és segít megérteni, hogy milyen lehetett mindez régen. Óriási különbség van azonban az iránymutatás és a Tóra között. Ez a különbség a törvény és a szájhagyomány között.
Posted on 2015. március 25. szerda by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
A TÓRA – A SZÓBELI TÓRÁRÓL
Vizsgáljuk meg, hogy tényleg volt-e szóbeli Tóra. A legjobb forrás maga a Szentírás. Nézzük meg az írott Tanachot, vajon tesz-e említést ilyesmiről.
„Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, és felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izrael tizenkét nemzetsége szerint.” (II. Móz 24,3-4)
Az Írások szerint tehát Mózes az Úr minden beszédét felírta. Semmilyen utalás nincs arra, hogy ezen felül még elhangzott volna valami. Vessünk egy pillantást Mózes életének későbbi részére: hátha akkor történt valami.
„És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izraellel. És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel; kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.” (II Móz 34, 27-28)
Isten tehát azt mondja Mózesnek, hogy azok alapján kötött szövetséget Izraellel, amik le vannak írva. Tehát nincs szóbeli Tóra, szóbeli törvény alapján megkötött szövetség. Szeretném most idézni, amit Rasi, a Talmud leghíresebb magyarázója mondott ezzel az igeszakasszal kapcsolatban:„Azt jelenti ez a rész, hogy Mózesnek le kellett írnia a Törvénynek ezeket a részeit, de nem kellett leírnia a szóbeli Tórát.” Tegyük fel, hogy Mózes élete végéig várt, hogy a szóbeli Törvényről említést tegyen.
„És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a te jódra. Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, amiképen öröme volt a te atyáidban. Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, amelyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled.” (5Móz 30, 9-10)
„Mikor pedig teljesen és mind végig beírta Mózes e törvény igéit könyvbe: parancsola Mózes a lévitáknak, akik hordozzák vala az Úr szövetségének ládáját, mondván: Vegyétek e törvénykönyvet, és tegyétek ezt az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához, és legyen ott ellened bizonyságul.” (5Móz 31,24-26)
Ebben a szakaszban sincs utalás a szóbeli Tórára. Ha lett is volna ilyen, az nem volt kötelező érvényű a nép számára. Tegyük fel, hogy Mózesnek tudomása volt a szóbeli Tóráról, és ezt nem mondta el senkinek, csak Józsuénak.
„Azután pedig felolvasta a törvénynek minden igéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, amint meg van írva a törvény könyvében. Nem volt egy ige sem azok közül, amelyeket Mózes parancsolt vala, a melyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izraelnek egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények előtt is, akik járnak vala közöttök.” (Jozs 8, 34-35)
“Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre.” (Józs 23,6)
Maga a Tóra tehát arról tanúskodik, hogy az írott Törvénynek kell engedelmeskedni. A Tóra egyedüli jelentőségét hangsúlyozza annak története is, amikor Józsiás, 700 évvel Mózes és Józsué után, olyan időkben, amikor Izrael fiai bűnökben és bálványimádásban éltek, rábukkan a Törvénykönyvre. A 2Kir 22,8-13-ban olvassuk azt, hogyan találják meg a tekercseket a Templom helyreállítása közben.
„És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia odaadta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt. És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, amely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe. És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván; egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt. Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit. És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván: Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedt ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk.
Eddig hiányzott a törvénykönyv, amit aztán megtaláltak és felolvastak a királynak. A király úgy látta, Isten haragszik rájuk, mert nem engedelmeskedtek a könyv beszédeinek. Ha lett volna szóbeli Tóra, akkor nem követtek volna el bűnöket.
A leírás így folytatódik a királyok könyvében:
„És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának – aki Harhásnak a ruhák őrizőjének fia volt – feleségéhez, aki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele. És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izrael Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, aki titeket hozzám küldött, ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, amelyet olvasott a Júda királya.”
Mindez ellentmond a korábban idézett talmudi részletnek, miszerint nem kell a prófétához menni, hogy megértsék, mi az Úr akarata. Ebben a részben azonban azt olvassuk, hogy a prófétához mentek ahhoz, hogy megtudják, mi az Írásnak az értelme. Újra szembekerül tehát a Talmud és az Írások.
Ekkor már i.e. 450 körül járunk, a Nagytanács időszakában. A Talmud egy része visszanyúlik Ezsdrás időszakába.
Figyeljük meg, hogyan vet minderre további fényt a Nehémiás 8, 1-9.
„Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izrael fiai az ő városaikban lakozának; felgyüle az egész nép egyenlőképen a piaczra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izraelnek. Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt valának férfiak és asszonyok és mindazok, akik azt értelemmel hallgathatták, a hetedik hónap első napján. És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, akik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt. Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen czélra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felől pedig: Pedája, Misael, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám. És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat leborulának az Úr előtt arczczal a földre. Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala. Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.”
Tehát újra Isten írott szavát olvasták fel a népnek, akik erre sírtak az Úr előtt, mert meglátták, milyen messzire kerültek el Tőle. Nagyon érdekes mozzanat ebben a leírásban az, hogy a léviták magyarázták a törvényt a népnek; olvasták és utána világossá tették az elhangzottakat.
Azt mondhatná valaki, hogy itt bukkant fel először a szóbeli Tóra, de úgy gondolom, hogy itt egy más jelenség található. Ezek az emberek Babilonból tértek vissza, és arám nyelven beszéltek, a Tórát azonban héber nyelven írták. A léviták egyszerűen tolmácsoltak, lefordították az elhangzottakat nekik.
A szóbeli Tóra körüli vitát azzal összegezném, hogy létezik is, meg nem is. Nincs Istentől bizonyos kiválasztottaknak átadott szóbeli Tóra, amely isteni tekintély mellett betartandó, de vannak szóban továbbadott hagyományok.
A nemzedékről nemzedékre átadott hagyományok segítenek a mai zsidóságnak, hogy a tradíciókat hogyan tartsák meg. A hagyomány csak irányt mutat és segít megérteni, hogy milyen lehetett mindez régen. Óriási különbség van azonban az iránymutatás és a Tóra között. Ez a különbség a törvény és a szájhagyomány között.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu