MIG A POGÁNYOK IDEJE BE NEM TELIK…GALUT →
PARANCSRA PARANCS, SZABÁLYRA SZABÁLY
Posted on 2015. március 20. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
PARANCSRA PARANCS, SZABÁLYRA SZABÁLY
Maradtak tehát a farizeusok. Ők lettek azok, akik a zsidók életét meg tudták határozni, és ez így van a mai napig is. A rómaiak elleni küzdelemben a farizeusok is részt vettek. Volt közöttük egy Johanan Ben Zachai nevű rabbi, aki – amikor látta, hogy a zsidók vesztésre állnak –, megszervezte, hogy néhányan ki tudjanak jutni Jeruzsálemből a város eleste előtt.
Miután megtört a zsidó ellenállás, Johanan Ben Zachai elment a római vezetőkhöz és engedélyt kért, hogy a Szanhedrint egy Javne nevű városban újjáalakítsák. Tel Aviv-tól nem messze fekszik ez a kicsiny település, amely a zsidó történelem egyik legfontosabb városának tekinthető, hiszen a Szanhedrin itt alakult újjá.
75-135 között megy végbe az a folyamat, melynek során a judaizmus rabbinikus judaizmussá válik, és ez teljesen megváltoztatja annak arculatát. A Templom lerombolása előtt főként szadduceusokból állt a Szanhedrin. Javnéban azonban a rabbik mindegyike farizeus, hiszen Ben Zachai csak farizeusokat von be a Szanhedrin újjáalakításába. Az ő követésük válik ezután a judaizmus lényegévé.
Az egyik legfontosabb kérdés a bűnökért való engesztelés kérdése volt. Ha már nincsen áldozat, nincsen engesztelés. Mivel nincsen Templom, nincsen hol áldozatot bemutatni.
A hagyomány szerint Ben Zachait felkeresi az egyik tanítványa, és megkérdezi őt a kiengesztelésről. Ben Zachai válasza híressé vált: „Fiam, Isten gondoskodott egy másfajta kiengesztelésről, amely így szól: irgalmasságot és jóságot várok, nem pedig áldozatot.”
Ezt a hóseási igét Jesua is idézte, de ő a szombat megtartásával kapcsolatosan tette ezt (Hós 6,6), hogy rámutasson: a szabályok mögött látnunk kell egy tágabb értelmezést. Ben Zachai egészen más értelemben használja ezt az idézetet. Ő úgy akarja értelmezni ezt a verset, hogy az áldozatokat helyettesíthetik a jócselekedetek is, és ilyen módon is hozzá lehet jutni a kiengeszteléshez.
Ezzel az értelmezéssel az a súlyos probléma, hogy a Tóra egyharmadát kiveszi a Bibliából. Nemcsak Jesua megváltását teszi semmissé, hanem az egész áldozati rendszert is.
Isten tudja, hogy népe nem teljesíti elvárásait, ezért beilleszti a Tórába az áldozati rendszert, amely közvetíti kegyelmét és feloldozást ad a bűnök alól. Így Izrael mindig függő viszonyban maradhat Istentől. Ben Zachai nemcsak az áldozati rendszert utasította el, de elvetette azt is, hogy a kegyelemre egyáltalán szüksége van az embernek. Ezzel tulajdonképpen az Istentől való függőséget vetette el.
Ben Zachai és az utána következő összes rabbi azt tanította, hogy az engesztelés három dolog által lehetséges: a jócselekedetek (micvot), a megbánás és az imádság által. A mai napig is így van ez: az engesztelést a vallásos zsidók ezek alapján próbálják megszerezni. Az idők során ehhez még a Tóra tanulmányozása járult.
Mit értenek jó cselekedetek alatt a rabbinikus judaizmusban? A parancsolatok megtartását. De nemcsak a Tórában leírtakét, hanem ezer és ezer parancsolat és szabály megtartását is, melyek az idők során adódtak a Tórához.
A rabbinikus judaizmus ezen elképzelések köré épül fel. Ahhoz, hogy megértsük a mai idők judaizmusát, meg kell érteni a rabbinikus judaizmus eredetét. Az a judaizmus, amivel ma találkozunk, a javnei időszakra vezethető vissza.
Mi is történt Javnéban? Újra összehívták a Szanhedrint, szabályok és előírások egész sorozatát állították össze. Itt hozták létre a zsidó imakönyvet, vagy más néven a szidurt. A héber szidur szó annyit jelent: rend. A szidur szabja meg az istentisztelet rendjét. Bárhova megy is valaki a világon a zsinagógába, az istentisztelet rendje ugyanaz. Némi eltérés lehet abban, hogy hosszabb vagy rövidebb az istentisztelet, vagy hozzátesznek vagy elvesznek imákat, de alapjában a szertartás menete ugyanaz.
Javnéban azt a legsúlyosabb problémát kellett áthidalni, hogy elveszett a zsidó élet központja, a Templom. Szükségessé vált tehát valami, ami összefogja a zsidóságot akkor is, amikor már nincsen Templom. Javnéban a farizeusok olyan formát dolgoztak ki, amely egyetemessé teszi a judaizmust az egész világon. Bár ők nem fogadták el, hogy Jesua a Messiás, az a tiszta szándék vezette őket, hogy a zsidóságot megtartsák a maga különleges elhívásában.
Ez alatt az időszak alatt állították össze a Pészah széderjét[1] és azt a könyvet is, amely szabályozza a szédert, a Haggadát[2].
A pészah ünneplését Mózes korától kezdve gyakorolták, de akkoriban máshogyan tartották ezt az ünnepet. Azért volt más, mert egészen a Templom lerombolásáig le tudtak vágni egy bárányt a Templomban.
Most már nem volt Templom, nem volt bárányáldozat, tehát egy új széder rendet kellett létrehozni. Ekkor állították össze a zsidó naptárat is. Ez határozza meg, hogy mikor kezdődik a sabbat, mikor és hogyan kell megtartani a különböző ünnepeket.
E mögött szintén az a törekvés volt, hogy a zsidó hitgyakorlatot uniformizálják. Ezelőtt is léteztek zsidó naptárak, de most egy olyan naptárat hoztak létre, amelyet mindenki elfogadott. Itt történt a Tanach könyveinek a kanonizációja is. Gyakorlatilag a zsidó hit új arculatát hozták itt létre.
Azt is eldöntötték azonban, hogy a közösségekből el lehet távolítani azokat, akik ezt a rendet nem fogadták el. A korábbi tizennyolc áldásból álló sabbati imához (Smone eszre) még hozzátettek egy átkot, amely az eretnekekre vonatkozik.[3]
Ezt az átkot minden sabbatkor kimondták mindazokra a zsidókra, akik nem követték a rabbinikus judaizmust. A valódi oka ennek az átoknak az volt, hogy a nazarénusokra, a messiási zsidókra kimondhassák a kiátkozás szavait.
Ez az időszak a zsidó történelemnek rendkívül fontos időszaka. Isten engedte meg, hogy a Templom elpusztuljon, hogy ezzel mutassa be a zsidóságnak, hogy Jesua az egyetlen út. Ezen évek alatt egyrészről további sokaság válik Jesua követőjévé, a javnei csoport pedig megreformálja a judaizmust. Nemcsak arról van szó, hogy Javne egy másik utat ajánl az Örökkévaló követésére, hanem kifejezetten visszautasítja a messiási igaz maradékot. Ez egy döbbenetes döntés.
Az Újszövetségen kívül nagyon kevés bizonyítéka van annak, hogy milyen volt a hitgyakorlat a Javnét megelőző korszakban. A nemrégiben felfedezett holt-tengeri tekercseknek[4] éppen emiatt lehet nagyon nagy jelentősége. Ezek az első olyan írások, amelyek abból a korból kerültek a kezünkbe, amely megelőzi a farizeusok javnei időszakát.
A farizeusok például azt tanították Javne után, hogy soha nem lehet úgy értelmezni az Írásokat, hogy azok egy szenvedő Messiásról szólnának. Azonban a holt-tengeri tekercsek feltárják, hogy igenis volt a zsidóságban egy olyan várakozás, hogy az eljövendő Messiásnak szenvednie kell, és hogy meg fog halni.
A pészahi széder szertartásának Javne előtti formáját is például teljes homály fedi. A jelenleg gyakorolt pészahi széderben vannak olyan elemek, amelyek teljesen nyilvánvalóan az Örökkévaló rendelései. Ilyen például a kovásztalan kenyér vagy a keserű füvek fogyasztása.
Ám vannak olyan részei is a széder szertartásának, amit nem a Biblia ír elő. Nem mondhatjuk azonban, hogy ezek rosszak. Van egy nagyon érdekes mozzanat ebben a vacsorában. Ez pedig a három macesz egymásra tétele. A farizeusok határozták meg, hogy legyen ez a széder része, de feltételezzük, hogy a názáreti rabbi követői tartották így először a szédert, és ők voltak hatással a farizeusokra. Semmivel sem lehet ugyanis megmagyarázni a középső maceszt, mert amit a zsidó hagyomány ad erre, az nem megfelelő indok.
.
[1] a széder szó gyöke ugyanaz, mint a szidur szóé, így ez is azt jelenti: rend. A pészach első estéjén tartott vacsora neve.
[2] A Haggada szó elbeszélést jelent. A többnyire díszes formában kiadott Haggada a széder estéjén az Egyiptomból való kivonulást beszéli el a széder esti vacsora szimbolikus elemeihez kapcsolva azt.
[3] A „tizenkilencedik áldás” így hangzik: „A besúgóknak ne legyen reményük, és minden gonoszság egyből tűnjön el, összes ellenségeid pusztuljanak ki hamarosan, a gonosztevőket tépd ki gyökerestül, törd össze, igázd le és alázd meg gyorsan napjainkban! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki letöri ellenségeinket, és megalázza a gonosztevőket!” (Mózes imája, Sábeszi imakönyv, magyar fordítás és fonetikus átírás, Budapest, 2009). A besúgók, gonosztevők kifejezéseket értették a nazarénusokra.
[4] A holt-tengeri tekercseket 1947 és 1956 között egy Jeruzsálemtől 32 km-re keletre, Khirbet Qumranban fekvő barlangban találták meg.
PARANCSRA PARANCS, SZABÁLYRA SZABÁLY
Posted on 2015. március 20. péntek by izraelim
Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
PARANCSRA PARANCS, SZABÁLYRA SZABÁLY
Maradtak tehát a farizeusok. Ők lettek azok, akik a zsidók életét meg tudták határozni, és ez így van a mai napig is. A rómaiak elleni küzdelemben a farizeusok is részt vettek. Volt közöttük egy Johanan Ben Zachai nevű rabbi, aki – amikor látta, hogy a zsidók vesztésre állnak –, megszervezte, hogy néhányan ki tudjanak jutni Jeruzsálemből a város eleste előtt.
Miután megtört a zsidó ellenállás, Johanan Ben Zachai elment a római vezetőkhöz és engedélyt kért, hogy a Szanhedrint egy Javne nevű városban újjáalakítsák. Tel Aviv-tól nem messze fekszik ez a kicsiny település, amely a zsidó történelem egyik legfontosabb városának tekinthető, hiszen a Szanhedrin itt alakult újjá.
75-135 között megy végbe az a folyamat, melynek során a judaizmus rabbinikus judaizmussá válik, és ez teljesen megváltoztatja annak arculatát. A Templom lerombolása előtt főként szadduceusokból állt a Szanhedrin. Javnéban azonban a rabbik mindegyike farizeus, hiszen Ben Zachai csak farizeusokat von be a Szanhedrin újjáalakításába. Az ő követésük válik ezután a judaizmus lényegévé.
Az egyik legfontosabb kérdés a bűnökért való engesztelés kérdése volt. Ha már nincsen áldozat, nincsen engesztelés. Mivel nincsen Templom, nincsen hol áldozatot bemutatni.
A hagyomány szerint Ben Zachait felkeresi az egyik tanítványa, és megkérdezi őt a kiengesztelésről. Ben Zachai válasza híressé vált: „Fiam, Isten gondoskodott egy másfajta kiengesztelésről, amely így szól: irgalmasságot és jóságot várok, nem pedig áldozatot.”
Ezt a hóseási igét Jesua is idézte, de ő a szombat megtartásával kapcsolatosan tette ezt (Hós 6,6), hogy rámutasson: a szabályok mögött látnunk kell egy tágabb értelmezést. Ben Zachai egészen más értelemben használja ezt az idézetet. Ő úgy akarja értelmezni ezt a verset, hogy az áldozatokat helyettesíthetik a jócselekedetek is, és ilyen módon is hozzá lehet jutni a kiengeszteléshez.
Ezzel az értelmezéssel az a súlyos probléma, hogy a Tóra egyharmadát kiveszi a Bibliából. Nemcsak Jesua megváltását teszi semmissé, hanem az egész áldozati rendszert is.
Isten tudja, hogy népe nem teljesíti elvárásait, ezért beilleszti a Tórába az áldozati rendszert, amely közvetíti kegyelmét és feloldozást ad a bűnök alól. Így Izrael mindig függő viszonyban maradhat Istentől. Ben Zachai nemcsak az áldozati rendszert utasította el, de elvetette azt is, hogy a kegyelemre egyáltalán szüksége van az embernek. Ezzel tulajdonképpen az Istentől való függőséget vetette el.
Ben Zachai és az utána következő összes rabbi azt tanította, hogy az engesztelés három dolog által lehetséges: a jócselekedetek (micvot), a megbánás és az imádság által. A mai napig is így van ez: az engesztelést a vallásos zsidók ezek alapján próbálják megszerezni. Az idők során ehhez még a Tóra tanulmányozása járult.
Mit értenek jó cselekedetek alatt a rabbinikus judaizmusban? A parancsolatok megtartását. De nemcsak a Tórában leírtakét, hanem ezer és ezer parancsolat és szabály megtartását is, melyek az idők során adódtak a Tórához.
A rabbinikus judaizmus ezen elképzelések köré épül fel. Ahhoz, hogy megértsük a mai idők judaizmusát, meg kell érteni a rabbinikus judaizmus eredetét. Az a judaizmus, amivel ma találkozunk, a javnei időszakra vezethető vissza.
Mi is történt Javnéban? Újra összehívták a Szanhedrint, szabályok és előírások egész sorozatát állították össze. Itt hozták létre a zsidó imakönyvet, vagy más néven a szidurt. A héber szidur szó annyit jelent: rend. A szidur szabja meg az istentisztelet rendjét. Bárhova megy is valaki a világon a zsinagógába, az istentisztelet rendje ugyanaz. Némi eltérés lehet abban, hogy hosszabb vagy rövidebb az istentisztelet, vagy hozzátesznek vagy elvesznek imákat, de alapjában a szertartás menete ugyanaz.
Javnéban azt a legsúlyosabb problémát kellett áthidalni, hogy elveszett a zsidó élet központja, a Templom. Szükségessé vált tehát valami, ami összefogja a zsidóságot akkor is, amikor már nincsen Templom. Javnéban a farizeusok olyan formát dolgoztak ki, amely egyetemessé teszi a judaizmust az egész világon. Bár ők nem fogadták el, hogy Jesua a Messiás, az a tiszta szándék vezette őket, hogy a zsidóságot megtartsák a maga különleges elhívásában.
Ez alatt az időszak alatt állították össze a Pészah széderjét[1] és azt a könyvet is, amely szabályozza a szédert, a Haggadát[2].
A pészah ünneplését Mózes korától kezdve gyakorolták, de akkoriban máshogyan tartották ezt az ünnepet. Azért volt más, mert egészen a Templom lerombolásáig le tudtak vágni egy bárányt a Templomban.
Most már nem volt Templom, nem volt bárányáldozat, tehát egy új széder rendet kellett létrehozni. Ekkor állították össze a zsidó naptárat is. Ez határozza meg, hogy mikor kezdődik a sabbat, mikor és hogyan kell megtartani a különböző ünnepeket.
E mögött szintén az a törekvés volt, hogy a zsidó hitgyakorlatot uniformizálják. Ezelőtt is léteztek zsidó naptárak, de most egy olyan naptárat hoztak létre, amelyet mindenki elfogadott. Itt történt a Tanach könyveinek a kanonizációja is. Gyakorlatilag a zsidó hit új arculatát hozták itt létre.
Azt is eldöntötték azonban, hogy a közösségekből el lehet távolítani azokat, akik ezt a rendet nem fogadták el. A korábbi tizennyolc áldásból álló sabbati imához (Smone eszre) még hozzátettek egy átkot, amely az eretnekekre vonatkozik.[3]
Ezt az átkot minden sabbatkor kimondták mindazokra a zsidókra, akik nem követték a rabbinikus judaizmust. A valódi oka ennek az átoknak az volt, hogy a nazarénusokra, a messiási zsidókra kimondhassák a kiátkozás szavait.
Ez az időszak a zsidó történelemnek rendkívül fontos időszaka. Isten engedte meg, hogy a Templom elpusztuljon, hogy ezzel mutassa be a zsidóságnak, hogy Jesua az egyetlen út. Ezen évek alatt egyrészről további sokaság válik Jesua követőjévé, a javnei csoport pedig megreformálja a judaizmust. Nemcsak arról van szó, hogy Javne egy másik utat ajánl az Örökkévaló követésére, hanem kifejezetten visszautasítja a messiási igaz maradékot. Ez egy döbbenetes döntés.
Az Újszövetségen kívül nagyon kevés bizonyítéka van annak, hogy milyen volt a hitgyakorlat a Javnét megelőző korszakban. A nemrégiben felfedezett holt-tengeri tekercseknek[4] éppen emiatt lehet nagyon nagy jelentősége. Ezek az első olyan írások, amelyek abból a korból kerültek a kezünkbe, amely megelőzi a farizeusok javnei időszakát.
A farizeusok például azt tanították Javne után, hogy soha nem lehet úgy értelmezni az Írásokat, hogy azok egy szenvedő Messiásról szólnának. Azonban a holt-tengeri tekercsek feltárják, hogy igenis volt a zsidóságban egy olyan várakozás, hogy az eljövendő Messiásnak szenvednie kell, és hogy meg fog halni.
A pészahi széder szertartásának Javne előtti formáját is például teljes homály fedi. A jelenleg gyakorolt pészahi széderben vannak olyan elemek, amelyek teljesen nyilvánvalóan az Örökkévaló rendelései. Ilyen például a kovásztalan kenyér vagy a keserű füvek fogyasztása.
Ám vannak olyan részei is a széder szertartásának, amit nem a Biblia ír elő. Nem mondhatjuk azonban, hogy ezek rosszak. Van egy nagyon érdekes mozzanat ebben a vacsorában. Ez pedig a három macesz egymásra tétele. A farizeusok határozták meg, hogy legyen ez a széder része, de feltételezzük, hogy a názáreti rabbi követői tartották így először a szédert, és ők voltak hatással a farizeusokra. Semmivel sem lehet ugyanis megmagyarázni a középső maceszt, mert amit a zsidó hagyomány ad erre, az nem megfelelő indok.
.
[1] a széder szó gyöke ugyanaz, mint a szidur szóé, így ez is azt jelenti: rend. A pészach első estéjén tartott vacsora neve.
[2] A Haggada szó elbeszélést jelent. A többnyire díszes formában kiadott Haggada a széder estéjén az Egyiptomból való kivonulást beszéli el a széder esti vacsora szimbolikus elemeihez kapcsolva azt.
[3] A „tizenkilencedik áldás” így hangzik: „A besúgóknak ne legyen reményük, és minden gonoszság egyből tűnjön el, összes ellenségeid pusztuljanak ki hamarosan, a gonosztevőket tépd ki gyökerestül, törd össze, igázd le és alázd meg gyorsan napjainkban! Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki letöri ellenségeinket, és megalázza a gonosztevőket!” (Mózes imája, Sábeszi imakönyv, magyar fordítás és fonetikus átírás, Budapest, 2009). A besúgók, gonosztevők kifejezéseket értették a nazarénusokra.
[4] A holt-tengeri tekercseket 1947 és 1956 között egy Jeruzsálemtől 32 km-re keletre, Khirbet Qumranban fekvő barlangban találták meg.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu